Igazi kánikulai napokon vagyunk túl. Tegnapelőtt esett ugyan valamennyi, de előtte már hosszú ideje egy csepp esőnk sem volt. A talán egynapos „hűvös” idő villámgyorsan váltott vissza a sütőkemencés forróságra.

Amúgy évek óta egyáltalán nem szeretem és nem is bírom az ilyen túl napsütéses, harminc fok fölötti nappalokat. Ilyenkor úgy érzem, mintha perzselővel nyomnák rám a bőrpirító forróságot. Menekülök is, ahogy csak lehet. Talán az ilyenkor jelzett nagyon magas UV-sugarak váltják ki ezt nálam. Ha nem direktben kapom a sugarakat, akkor annyira nem zavar a magas hőmérséklet.

Az országos hőségriadó ellenére is kimentem a szőlőkbe grúberezni. Jól is haladtam a gyomok eltüntetésével. Ha néha ki kellett cserélnem egy-egy elpattant csavart? Kinevethetnek, de akkor viszont nem a sorok között csináltam meg. Majd minden szőlőnknél van diófa, netán akácliget a közelben. Igen! Ilyenkor a javításhoz beálltam a fák hűvösébe, hogy minél kevesebbet érjen a nap.

Hideg vizet mindig vittem magammal, vagy szódavizes szörpöt hűtőtáskában. Nagyokat somolyogtam, mikor a szomjamat oltottam a határban. Mindig azon járt az agyam, hogy mennyivel jobb lenne most egy jó hideg, laza, sokbuborékos fröccsöt inni!

Traktorozás közben ez csak egy kósza sóvárgás. Majd talán otthon megteszem. Egy Bubizzt felütök szódával, vagy egy Furmintot spriccelek lazára.

A határban közlekedve sosem unalmas az út. Elnézem az árpatáblák selymes, szőkén hullámzó kockáit. Köztük aranybarna beütéssel sötétlenek a búzatáblák. Egyre magasabban nyújtózkodnak már a napraforgók is. A nemrég feltűnő piros pipacsokkal tarkított lila máktáblák mostanra napszítta,  fakóbarna gumóikat rázzák, ha szellő simít végig a sorokon. Hiába kutatok az emlékeimben, egyszerűen nem emlékszem, hogy valaha is láttam kint a határban mákföldeket. A faluban persze szinte mindenkinek volt évről évre egy-egy darabka mákvetése.

Kint, a szántóföldön talán két éve vettem észre az első pár nagyobb, sötétlilába öltözött táblát. Fogalmam sem volt róla hogy mi lehet, ezért elmentem megnézni. Ja, hát ez mák! A gyerekkoromtól látottak inkább fehér, netán rózsaszínes szirmú virágokat hoztak. Ezek a lilák valószínű, nem a mákos bejglibe vannak szánva, hanem inkább a gyógyászati felhasználás miatt termesztik mostanában egyre nagyobb területen a környékünkön.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy a méhészek milyen mézet tudnak, vagy egyáltalán készítenek-e a méheik segítségével lila virágú mákok nektárjából?

Amit ugyan senki nem vetett, az is sorjázik az utak mentén, de a vetésekben, és akár a szőlősorokban is. Ez cizelláltan cikcakkos levelű parlagfű. Nem igazán értem, hogy honnan a fenéből kerülnek elő, most már hosszú évek óta egyre szaporábban előbukkanva.

Hol egy fácánkakas álldogál az úton vagy a szőlősorban, hol egy-egy nyúl ugrabugrál cikcakkolva a traktor előtt. Néha setesután mozgó nyúlfiakat is látok. Rájuk nagyon figyelek, lelassítok, ha kell, meg is állok, mert még esetlenül, sután, szinte botladozva próbálnak elbújni és meglapulni.

A szőlőkben eddig jól állunk a munkákkal. A szőlőfürtökön a szemek olyan borsónyiak. Egészségesek is. Vagy csak lehet, hogy nem néztem meg a tőkéket elég alaposan? Biztos, ami biztos, permetezek.

A második kört csinálom szódabikarbónával. Lúgosítja a levelek és a fürtök felületét, amit a káros gombák, mint a lisztharmat, nem szeretnek. Édesapám vagy Anti nagyapám biztos csodálkoznának, ha ezt még hallanák. Vagy egyszerűen bolondnak néznének.

Szódabikarbóna?

Ők ezt gyomorégésre használták egy kis ecetes vízzel pezsgősítve. Legtöbbször egy-egy hosszú átitalozott hétvége reggelén.

Pár napja végre palackba került a 2023-as Édesemünk is. Hallelúja!! Ideje volt, mert az elődje már palackszámban a végét járta. Most egy kicsit még érlelődik palackban, intézzük a címkét és a kötelezőket. Aztán jelentkezünk, ha elérhető…