S z ő l ő i n k
![](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/2022/08/szoloink-1.jpg)
Az Árvay Családi Pincészet 450 tőkével kezdődött. 1978-ban. Árvay János és Kata ugyanis egy apró szőlőterületet kaptak nászajándékba a rokonoktól a Meggyes dűlőben, Rátkán. Ha pedig már megvolt a szőlő, akkor azt művelni is kellett.
Az alapokat a sváb ősöktől szerezte János, hiszen a falu kis pincéjében mindenkinek volt 1-2 hordónyi bora, így az alap borkészítés megtanulható volt a rokonoktól.
Régen a szüretek a faluban közösségi élmények voltak, a nehéz munka után jól esett a közös ünneplés és megpihenés.
A család első palackozott bora 1995-ben került ki a piacra, amely egy 1983-as évjáratú aszú esszencia volt.
A birtok területeinek a nagysága – mihelyt a rendszerváltás után lehetőség nyílt rá – hektárról hektárra gyarapodott, jelenleg 17 hektár.
Ma már az egész család együtt dolgozik, céljuk az, hogy a hagyományokat tiszteletben tartva mosolygós borokat készítsenek.
Sok szeretettel várják az érdeklődőket Rátkán.

RÓLUNK
S z ő l ő i n k
![szoloink-1 szoloink-1](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/szoloink-1-ptrttv6wlgoqsg1nsr0nho7c1oxmzeu60veo2rlaf0.jpg)
![](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/2022/08/szoloink-2.jpg)
![](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/2022/08/szoloink-3.png)
![](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/2022/08/szoloink-4.jpg)
S z ő l ő i n k
Jelenleg 17 hektárnyi területtel rendelkezünk, 5 dűlő karakterét és lehetőségeit kutatjuk.
![](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/2022/08/szoloink-5.png)
Isten-hegy - Rátka
Vulkanikus kialakulás után meleg vizes tevékenységek hatására átformálódott kvarcitos kőzetekkel.
A dűlő északnyugati részén jelentős arányban zeolittal kevert.
A déli részen növényi fosszíliás kőkorszaki szakócát találtunk a sorok között.
Középmagas kordonművelésű ültetvények.
Bora: Istenhegy Furmint 2017

Padi-hegy - Rátka
Az Istenheggyel majdnem megegyező talaj és kőzetek.
Érdekességeként érdemes megemlíteni a dűlő déli részén élesen körülhatárolható gejzíres kűrtő nyomát, ami alatt jelentős bentonitos ásvány található. Vörösagyagos a lejtő dereka alatt. A teton a kvracitos sziklák fölött sekély a termőréteg. Faopált és obszidiánt is találtam már a hegy legtetején. Középmagas és magas kordonművelésü szőlők.
Bora: Padi- hegy Furmint 2015/2016, Édesem 2019

![](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/2022/08/padi-hegyi-ratka.png)
![](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/2022/08/szoloink-meggyes-ratka.png)
Meggyes - Rátka
Rátka nyugati részén található.
Szőlőterültünk a dűlő fennsíkjának keletről déli és nyugatra hajló részén találhatóak. A nap teljesen körbe járja.
Talaja szürke erdőtalaj zárványos horzsaköves riolittufákkal kevert.
Középmagas kordonművelésű szőlők.
Bora: Tokaji Furmint Pezsgő 2019

Középhegy - Rátka
Rátka és Mád között elhelyezkedő dűlő.
Kőzete vulkánikus kvarcit szürke erdőtalajjal.
Déli, délnyugati fekvés.
Középmagas kordonművelésű szőlők.
Bora: „Szabi” Furmint 2015

![](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/2022/08/kozephegy-ratka.png)
![](https://www.arvay.eu/wp-content/uploads/2022/08/uragya-mad.png)
Úrágya - Mád
A kitettsége dél-délnyugat.
Anyagos talaj vulkáni konglomerátummal keverten. Izgalmas kőzetek. Magas fokú ásványosság.
Középmagas kordonművelésű szőlő.
Bora: Úrágya Furmint 2013, Úrágya Furmint 2015