S z ő l ő i n k

Az Árvay Családi Pincészet 450 tőkével kezdődött. 1978-ban. Árvay János és Kata ugyanis egy apró szőlőterületet kaptak nászajándékba a rokonoktól a Meggyes dűlőben, Rátkán. Ha pedig már megvolt a szőlő, akkor azt művelni is kellett.

Az alapokat a sváb ősöktől szerezte János, hiszen a falu kis pincéjében mindenkinek volt 1-2 hordónyi bora, így az alap borkészítés megtanulható volt a rokonoktól.
Régen a szüretek a faluban közösségi élmények voltak, a nehéz munka után jól esett a közös ünneplés és megpihenés.

A család első palackozott bora 1995-ben került ki a piacra, amely egy 1983-as évjáratú aszú esszencia volt.

A birtok területeinek a nagysága – mihelyt a rendszerváltás után lehetőség nyílt rá – hektárról hektárra gyarapodott, jelenleg 17 hektár.

Ma már az egész család együtt dolgozik, céljuk az, hogy a hagyományokat tiszteletben tartva mosolygós borokat készítsenek.

Sok szeretettel várják az érdeklődőket Rátkán.
RÓLUNK

S z ő l ő i n k

szoloink-1

S z ő l ő i n k

Jelenleg 17 hektárnyi területtel rendelkezünk, 5 dűlő karakterét és lehetőségeit kutatjuk.

Isten-hegy - Rátka

Vulkanikus kialakulás után meleg vizes tevékenységek hatására átformálódott kvarcitos kőzetekkel.
A dűlő északnyugati részén jelentős arányban zeolittal kevert.
A déli részen növényi fosszíliás kőkorszaki szakócát találtunk a sorok között.
Középmagas kordonművelésű ültetvények.
Bora: Istenhegy Furmint 2017

Padi-hegy - Rátka

Az Istenheggyel majdnem megegyező talaj és kőzetek.
Érdekességeként érdemes megemlíteni a dűlő déli részén élesen körülhatárolható gejzíres kűrtő nyomát, ami alatt jelentős bentonitos ásvány található. Vörösagyagos a lejtő dereka alatt. A teton a kvracitos sziklák fölött sekély a termőréteg. Faopált és obszidiánt is találtam már a hegy legtetején. Középmagas és magas kordonművelésü szőlők.
Bora: Padi- hegy Furmint 2015/2016, Édesem 2019

Meggyes - Rátka

Rátka nyugati részén található.
Szőlőterültünk a dűlő fennsíkjának keletről déli és nyugatra hajló részén találhatóak. A nap teljesen körbe járja.
Talaja szürke erdőtalaj zárványos horzsaköves riolittufákkal kevert.
Középmagas kordonművelésű szőlők.
Bora: Tokaji Furmint Pezsgő 2019

Középhegy - Rátka

Rátka és Mád között elhelyezkedő dűlő.
Kőzete vulkánikus kvarcit szürke erdőtalajjal.
Déli, délnyugati fekvés.
Középmagas kordonművelésű szőlők.
Bora: „Szabi” Furmint 2015

Úrágya - Mád

A kitettsége dél-délnyugat.
Anyagos talaj vulkáni konglomerátummal keverten. Izgalmas kőzetek. Magas fokú ásványosság.
Középmagas kordonművelésű szőlő.
Bora: Úrágya Furmint 2013, Úrágya Furmint 2015