Székre állok, nagyot kiáltok: Boldog Új Évet Kívánok!

2012.12.30.

Olyan sok kedves üzenetet kaptam, hogy csak lett erőm még egy naplóhoz…

Az ünnep előtti héten még azt hittem, hogy késésben leszünk az aszúszemek feldolgozásával.

Aztán meggondoltam magam. Szabolcsnak ugyan villámgyorsan át kellett szerveznie a napot, de megoldotta. A karácsony előtti napon, vasárnap estére sikerült kipréselni. Tudják, olyanra, hogy a középorsós prés már táncolt, ha megpróbáltam még húzni rajta.

A 350 kilogramm aszúszemről leengedtünk majd 30 liter esszenciát. Tudja a fene, miért döntöttem úgy, hogy a fenti mennyiséghez mi 200 liter erjedésben lévőt teszünk. De nem ám olyan kis hígat, hanem tartalmasat. 18,2 várható alkohollal, tehát a normál erjedés után is édes lenne.

Summa, summarum: estéig a megáztatott szemekből kipréseltünk 335 liter aszúbort. Ilyenkor még nagyon friss, de már magában hordozza a későbbi illatokat, ízeket, zamatokat.

Földdeákról Lajos barátunk és családja nagyon kedvesen, kérés nélkül küldte a fokhagymát tartalmazó súlyos és illatos csomagot. Így a disznóvágáshoz és a napi ételeinkhez szükséges magyar fokhagymamennyiségünk biztosan megvan.

A vadhúsokról, mint vadnyúl, vadkacsa, őz, szarvas és vaddisznó, a szintén Lajos vadászbarátunk gondoskodott.

Igen, jól sejtik, hogy mindezeket én meg a saját termelésű borokkal próbáltam viszonozni.

A karácsonyfánk megint jó nagy. Háromméteres. Tudják, a két „gyerek” miatt muszáj ilyen méretűt venni.

A vendégházunkban csak jelzésértékűen raktunk ki fenyőfaágakat.

Olyat szerettem volna, ami a régi házakban volt. A gerendára akasztott kicsi fenyőfát. Első kántálásaim emlékéből jött az ötlet. Akkoriban az alvégen voltunk ilyen mennyezetes házakban a rokonoknál.

Kántálás előtt először mindenki otthon énekelt a családdal feldíszített karácsonyfa előtt.

Ilyenkor gyújtották meg a csillagszórókat is. Hol volt még akkor villogó karácsonyfaégősor? A fa alatt legtöbbször ott volt a gyerekek ajándéka. Na, ne nagy dolgokra gondoljanak. Kesztyű, sál, esetleg játék, képeskönyv, könyv. Netán egy szép új bőrcipő vagy bakancs, ha már a régit nem tudta Implom bácsi, a cipész megjavítani. Vagy nem fért már bele a gyorsan növő gyerek lába.

Aztán rohantunk is a barátokkal a faluba a rokonok házaihoz énekelni.

Megálltunk kint, a pitvarban vagy a gangon és bekiabáltunk a háziaknak.

„Szabad-e a kis Jézuskát dicsérni?”

Ritkán előfordult, hogy bent csend maradt, akkor mentünk tovább.

De legtöbbször azért elhangzott, hogy: Igen!

Énekeltük odakintről a Mennyből az angyalt, jó hangosan, hogy biztosan hallják a háziak.

Az egész faluból innen-onnan jöttek a kántálás hangjai. Legtöbbször gyerekhangok kezdték, majd az idő előrehaladtával a fiatal hangokat felváltották a felnőttek egyre érdekesebben zengő (borízű) hangjai.

Aztán behívtak. Sokszor azzal, hogy gyertek be, kaptok bobájkát.

Ezt amolyan vicces invitálásnak szánták. Egyetlen alkalomra sem emlékszem, hogy tényleg ezt kaptunk volna. Legtöbbször pár szem dió, esetleg egy szép alma volt a produkciónk jutalma.

Ritkán kaptunk pénzt. Pici korom első pénzemléke egy lyukas kétfilléres.

Bent meg? Az alvég régi házaiban nem a földön, esetleg a hokedlin volt a fenyőfa, hanem felakasztva a gerendára, a gerendás-deszkás mennyezet alatt. Persze, hogy nem két méteres, hanem olyan méter körüli, ha lehetett a legtöbb házban. Vattacsomókkal, sztaniolba csomagolt dióval, néha habcsókkarikákkal, almával díszítve. A szaloncukor, ha volt rajta, az is csak jelzésértékűen, pár szem.

A kántálást azért nem lehetett a végtelenségig folytatni. Minket, gyereket néha hajtott az éneklés vágya, de úgy kellett intézni, hogy mindenki még időben hazaérjen, hogy az éjféli misére is odaérjen.

Na, ilyenkor mise előtt jött a bobájka, mákkal megszórva. Anyósom még mostanában is szokott sütni. Én csak úgy, a sütőből épp kikerülten, natúr is szeretem enni.

Azért ekkora bőség, mint most, régebben nem volt. Gyerekkoromban sem, hát még előtte.

Emlegettem nemrég, hogy tévé nem lévén szomszédolni, ’hostubázni’ jártunk a rokonokhoz, szomszédokhoz. A vízben megfőtt kukoricaszemek, netán a makuka már komoly vendégvárónak számított.

Rég volt, szép volt.

Na, azokhoz az állapotokhoz képest mi most tényleg dőzsöltünk.

Vadhús, hal és minden, ami szem-szájnak ingere. Szerencsére borokkal is tudtuk párosítani az ételeket. A Pannon Bormíves Céhnél évek óta megajándékozzuk egymást karácsony előtt egy-egy palack borral. Így most a bőség zavarával kell majd megküzdenem, hogy melyik barátom borát is igyuk az ételekhez.

A vadnyulat most szilveszterkor hosszú pácolás után akarom elkészíteni. Babérlevél, bors, fokhagyma, hagyma kerül a húsokra. Pár nap után dől majd el, hogy pörköltöt készítek vagy sütöm-e. De hogy villányi vöröset is iszunk hozzá, az biztos!

Megint egy régi emlék villant be a vadnyúlról írva. Kicsiként nem igazán értettem, hogy miért vannak a szőlőnk környékén vékony drótok, hurkok a vadcsapásokon. Meg miért is mászkálnak télen a hóval lepett, hideg tájban hátizsákos emberek, mikor otthon is ülhetnének a melegben?

Ugyan most már nem találok hurkokat és nem látok sietős léptű hátizsákos embereket sem a határban, de rájöttem.

Ha nem is legálisan, de vadásztak. Nem hiszem, hogy csak a vadászat öröméért, hanem hogy a családnak jusson egy kis hús is az ínséges időkben.

Karácsonyon már túlvagyunk.

A helyére került a lelki békénk.

December 27-én Monokon voltunk borszentelésen. Örültem, hogy hívtak. Mint kiderült, ez volt hosszú évek óta az első alkalom Monokon és hagyományt szeretnének teremteni. Az apropója?

Hogy is fogalmazott a kanonok úr? Nézni néztek, de nem láttak. Aztán valakinek csak felnyílt a szeme és rácsodálkozott egy olyan ereklyére, ami 1731-től a monoki templomban van.

Szent Orbán maradványai, amiket Andrássy gróf hathatós közbenjárására kaptak meg.

Gondolom, számtalan dolgot bevetett, hogy a faluba kerülhessen. Szerintem a tokaji bor is szerepet játszhatott a sikerben. Na, ugyan melyik? Biztosan az aszú!

Mi lazítunk még egy kicsit. Itt az új év.

Bár az év legelején Angelika Amszterdamba repül. A hónap végén meg családostól Villányban leszünk.

Hosszú idő óta tervben van egy Gere-Árvay borvacsora.

A borokat is át kellene megint kóstolnunk. Palackozni is kellene jó pár tételünket. Na, néhány napig még hagyom inkább a munkát.

Örömökben gazdag, egészségben eltöltött, jó borokkal, ételekkel bővelkedő új évet kívánok mindenkinek!

Vagy a gyerekesebb mondóka szerint:

Székre állok, nagyot kiáltok!

Boldog új évet kívánok!

Árvay János



Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380