Traktoros kaland

2018.06.29.

Június 12-én permetezni akartunk a Megyes-dűlőben. Gondoltam, megyek egy kört és utána beállítjuk a szórófejeket. Mikor kiérkeztünk, sűrű köd fedte a hegytetőn lévő szőlőnket. Elindultam a sorok között, úgy láttam, szépen működik minden. A sor végére kiérve balra akartam kanyarodni, de a traktor másként gondolta. Máig nem tudom, mi és hogyan történt. A kanyarodás helyett szinte egyenesen hajtottam bele a nem messze lévő, régen nem használt, fákkal, bokrokkal benőtt régi szekérútba. Ösztönösen jó erősen szorítottam a kormányt, ahogy a fülkének csapódó ágak között majdnem függőlegesen zuhantam lefelé.

Az orosz gépkönyvekben is ilyen jó tanácsokkal látják el a traktorost. Borulás esetén erősen szorítsd a kormányt – áll a tájékoztatóban. Na, ja.

A hátul lévő permetező fékezett valamennyit, és az első kerekek is földet fogtak, majd – hála Istennek – borulás, illetve dőlés nélkül olyan 5-6 méter mélységben a négy keréken állva találtam magam.

Megijedni nem volt időm, olyan gyorsan történt minden. Telefonáltam Szabolcsnak, hogy ne a szőlősorok végén várjanak, inkább a mélyút végén találkozzunk. Nem igazán értette, hogy miért. Olyan 20 éve nem volt sem használva, sem kitakarítva az út. Régóta birtokba vehették a vaddisznók, mert mintegy fél méter mély dagonyát csináltak benne. Ugyan megpróbáltam lefelé menni, de hamar rájöttem, hogy a benőtt bokrok és a fák miatt semmi esélyem sincs a haladásra.

Maradt az a lehetőség, hogy valami módon megfordulni lent, és egy régi rézsútos feljárón megpróbálni kijutni. A fiúk nekiálltak kitisztítani a felvezető utat, mert természetesen már azt is benőtt minden.

Hamarosan kiderült, hogy az önindító tropára ment, így éjszakára kint hagytuk pihenni a traktort.

Másnap alkatrészcsere után aprólékos előre-hátra tolatgatással megfordítottuk a trakit, majd elindultam felfelé. Csak mászófokozattal tudtam haladni, mert valamiért pár paci ereje hiányzott az 50 lóerőből. Már láttam a fenti, vízszintes utat, amikor a kerekek egyhelyben kezdtek forogni.

A hiba bennünk keresendő. Mivel évek óta senki sem közlekedett a rézsűs feljárón, ezért több éve mi is idetoltuk a szőlősorok közül kihúzott venyigéket. Szép, nagy domb lett belőlük, ezért nem tudtak átjutni rajta a kerekek.

Na, akkor most mi legyen? Körbetelefonáltuk a rátkai gazdálkodókat, akiknek van traktorja a kimentéshez. Mindenki úton volt valahol. A végén Mádról érkezett egy MTZ82-es, ami drótkötéllel kihúzott.

Harsány pöfögéssel végre hazafelé vettem az irányt.

Harmadnapra éreztem a derekamat, a nyakamat és sajgott a jobb kezem.

A gondviselés segítségével szerencsésen megúsztam ezt a kalandot.

Egy régi, ismerős tanács jutott eszembe. Traktorozásnál mindig előre kell gondolkodni.

Mindezek után családostul voltunk a Balatonnál, kicsit eltávolodni az izgalmaktól. Kedden mentünk, és este a Márgában ünnepeltük a családdal a sokadik szülinapomat. Másnap Pannon Bormíves Céh családi találkozó volt. A PBC-nél régóta tervezgettük, hogy a családtagjainkkal együtt találkozunk. Mi, „nagy öregek” ugyan ismerjük egymást, de a leszármazottaink nem mindig. Találkozzanak ők is egymással – gondoltuk.

Akik el tudtak jönni, tényleg a teljes családdal érkeztek. Szuper napot töltöttünk együtt. Délután vitorlázás, majd ebéd a jachtklub vendégeként, este pedig kóstoló és vacsora Figuláéknál.

Köszönet a vendéglátásért, a jól tartásért a Kerekedi Yacht Clubnak, Jásdi Pistának és Figula Misiéknek.

Volt aztán Jó éjszakát Mád rendezvény is. Mi, mint eddig is, Barta Karcsiéknál időztünk.

A legnagyobb meglepetés számomra azért az volt, hogy egyszer csak megjelent Földdeákról Kurunczi Lajos barátunk a teljes családjával. Ajándékot is hoztak. Frissen kiszedett fokhagyma csokrot, és egy csupor szilvalekvárt. Nem gondoltam volna, de mint mindig, most is nagyon hálásak vagyunk.

Augusztus 17-20. között a szokásos helyen leszünk Katámmal. Kazincbarcikán. A Kolorcity Fesztiválon kóstoltatunk és sok-sok régi, kedves ismerőssel találkozunk majd. Az elmúlt évek tapasztalatából okulva mi már tavaly lefoglaltuk a helyet, így néhány száz méterre leszünk a helyszíntől.

Még pár palackunk van a 2015-ös Hárslevelűnkből, mutatóba viszünk magunkkal. Nagyon büszkék vagyunk, általában nem veszünk részt borversenyen, de most az amerikai kereskedőnk kedvesen noszogatott, így beadtuk a derekunkat. 100-ból 95 pontot kaptunk, nagy volt az öröm és a boldogság! Talán így egy kicsit tudunk segíteni a kinti értékesítésben, bár nagyon ügyesen népszerűsíti a fajtát Athena. Hajrá, Hárslevelű, hajrá, Hárslyfe!

Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380