Madridi kirándulás

2017.04.30.

Hétfő reggelre deresek lettek a háztetők és a kocsik ablakáról is kaparni kellett a ráfagyott párát.
Nem volt időm kimenni a szőlőbe, mert aznap Madridba kellett repülnöm. Angelikáék vittek fel Budapestre, a repülőtérre. Odaúton Marci mellett ültem, aki egész idő alatt kérdezgetett. Pár hete tényleg átszakadt a beszélő tó gátja, és most már megakaszthatatlanul csacsog.
„Babó!” - mondja felém hajolva és a szemembe nézve. Kiszúrt egy kamiont előttünk. „Mi van benne?” Bútorok, válaszoltam. „Hova viszi?” Az áruházba. „Miért?” Hogy meg tudják venni az emberek.
Majd rögtön a következőknél: „mi van benne?” Az egyikben hal, a másikban boci. „Hova viszi?” Szombathelyre.
„Babó!” Igen? „Nagy a forgalom.” Mit is mondjak? Nem unatkoztam, mert kitartóan érdeklődött a látottakról. Majdnem odaértünk, mikor huncut mosollyal ismét felém fordulva kérdezte: „Papó! Hova megy Saab?” A repülőtérre. „Miért?” Mert a Papó elrepül Madridba. Elgondolkodott, majd széles mosollyal válaszolta: „Marci elrepül Papóval Madridba!”

Madridban már vártak. Ugyan azt terveztem, hogy másnap reggel jó sokáig alszom, és ha nem is korán, de a vártnál hamarabb ébredtem az eső hangjaira. Aztán az eszméletlen madárcsicsergés nem hagyott visszaaludni. Mindezt fokozta a környékbeli építkezések zaja. Fúrógép, flex, lemezek csattanása, ajtócsapkodás, éneklés, kiabálás. Inkább kikeltem az ágyból.
Reggeli után vendéglátóim kivittek a 31-ik Salón de Gourmets kiállításra. A magyar standon kávéval, hazai mangalica sonkával és csokoládéval kínáltak. Kísérőmmel annyit jártunk körbe a több mint 1600 kiállítót felvonultató rendezvényen, amennyit késő délutánig csak tudtunk. Ugye, nem vetik a szememre, hogy az elsőként megtekintett rész az a spanyol „Tunel de Vin”, azaz „A bor alagútja” volt? Itt a spanyol borvidékek jellegzetes borait ízlelhettük meg. Először a fehér fajtákat kínáló standokon kóstoltunk. Szépek, hibátlanok voltak. Kezdtünk fáradni, és majdnem kihagytuk az utolsó standot. A háttérben lévő szőlőfürt fotója viszont felkeltette az érdeklődésemet. Duci, az érés jeleit mutató egészséges fürt mosolygott felénk hívogatóan. A szőlőfajta neve: Xarel-lo. A bort 250 literes, gesztenyefából készült hordóban érlelték, amit egy helyi kádár készített. Erőteljes gyümölcsös illat, telt íz, hosszú lecsengés jellemezte a bort. Kár lett volna kihagyni! A nap legszebb fehérborát kóstoltuk az ősi fajta szőlőjéből.
A kiállítás elnevezéséből adódóan a legjobb minőségű élelmiszereket, a főzéshez szükséges csúcsminőségű alapanyagokat vonultatták fel a kiállítók. Tészták, tengeri herkentyűk, halak, húsok, olajok, fűszerek és még ezernyi más dolog. Sétálgatás közben csak meresztgettem a szemem, és a látványtól sokszor összefutott a nyál a számban. Persze kóstolgattunk is, mert mindenki szívesen ajánlgatta a portékáját.
A látogatók és a kiállítók beszélgetésétől mindegyik csarnokban nagy volt a zaj, de az igazi hangzavar az olaszok standjainál volt tapasztalható. Főztek, ettek, bort és sört ittak, közben vidáman (és jó hangosan) beszélgettek. Latinos életöröm.

Este indult az a program, amiért kijöttem.
A Magyar Köztársaság Madridi Nagykövetsége szervezett egy spanyol-magyar borkóstolót a nagykövetség rezidenciáján. Borainkkal erre a rendkívüli eseményre kaptam meghívót tőlük.
Cata de Grandes Vinos Dulces - „La grandeza en la diferencia” (Nagy édesborok kóstolója - A nagy különbség)
Örömmel fogadtam el Győri Enikő nagykövet asszony felkérését, mert ilyen elit klubban, azt hiszem, még nem mutatkoztak be a boraink.
Egon Müller Németországból, az Alvear Spanyolországból. Tokajt az Oremus képviselte (anyavállalata a spanyol Vega Sicilia), és mi. A vendégeket érkezéskor magyar mangalica sonkával és magyar pezsgővel fogadták.
A borsorban Egon Müller rizlingjei, a mi Szabi furmintunk és aszúnk, az Alvear sherryjei és meglepetés bornak az Oremus 6 puttonyos aszúja szerepelt.
Egon Müller borait a leghíresebb spanyol someliere, Josep Roca mutatta be. Az egyik legjobb spanyol étterem, az El Celler de Can Roca társtulajdonosa. Gyönyörű képeket láthattunk a szőlőfajtáról, a termőtájról. Mindezt zenei aláfestéssel. Mindkét bort költői mondatokkal, mély, belülről fakadó lelkesedéssel jellemezte.
Rafael Alonso Santos, aki jó pár évet töltött Magyarországon az Oremus vezetésével, fantasztikus rajongással beszélt hazánkról, Tokajról, a termelőinkről, változatos kőzeteinkről és a tokaji borok készítési módjáról. El is mondta, hogy ittléte alatt szerelmes lett Tokajba.
Megtiszteltetés volt számomra egy ilyen kóstolón résztvenni, és ezeket a csodálatos embereket hallgatni.

Másnap még volt lehetőségem az ottani specialitásokat kérni az étlapról:
Pezsgőben, fokhagymával főzött kagyló. Olajos, főtt burgonyaszeleteken tálalt grillezett polip, vegyes zöldsaláta paradicsommal, hagymával és kapribogyóval, valamint egy tálnyi grillezett rák volt az ebédem. Hozzá egy pohár száraz fehérbor.
Ebéd után ismét nyakamba vettem a várost. Megtaláltam a San Miguel piacot is.
Itt főleg az fogott meg, hogy a pultoknál annyian ettek-ittak, hogy alig lehetett közlekedni a folyosókon. Sonkák, kolbászok, szalámik, tengeri halak, herkentyűk sültek-főttek a kis konyhákban. De voltak különböző tapaszok, sajtok, édességek, joghurtok is. Azaz minden, ami szem-szájnak ingere.

A gyümölcsös standon éppen akkor rakta ki a frissen érkezett idei cseresznyét az eladó. Nem csak én csodálkoztam, hogy már van ilyen. Egy angol úriember meg is kérdezte, hogy ez honnan származik. Spanyolország valamelyik déli tartományát nevezte meg az eladó.
Azért elképesztett a szép piros, mosolygó szemek nagysága. Nem emlékszem, hogy itthon láttam volna már ilyen nagyszemű cseresznyét, majdnem diónyi méretű szemek alkották a felrakott gúlát.
Később indult a gép hazafelé, kétszer légörvénybe is kerültünk, de csak húsz percnyi késéssel értünk Budapestre.

Hazaérve csütörtökön első dolgom volt, hogy körbeszaladjak a szőlőkön, lesve, hogy a hétfő hajnali deresedés okozott-e valami kárt a friss szőlőhajtásokon. Pár fagyzugos részen ugyan találtam fagyásnyomokat, de hála Istennek, nincs nagyobb gond.
Még ma is érzem a madridi hosszú séta nyomát. Izomlázam lett tőle, nem is kicsit.
Tanulság? A jólét és a szabadidő is járhat izomlázzal.

Közben itthon zajlott az élet: az Édesemünk új címkét kapott, palackba került az Istenhegy és a Padihegy. A gyerekek azzal vártak, hogy egy játékot is kitaláltak az új design örömére (amit megint Murakeözy Gabi álmodott meg nekünk, nagyon köszönjük!).

Ha van kedvük, játsszanak velünk! Készítsenek egy fotót, amelyen az új címke is szerepel. Küldjék el nekünk május 8-ig e-mailben (info@arvay.eu) vagy Facebook-üzenetként az Árvay családi pincészet odalán. A beküldők között 1 karton Édesemet sorsolunk ki. Sorsolás május 9-én, 16.00 órakor.
Segítségként itt találják a listát, hogy kik forgalmazzák a borainkat, de persze tőlünk is megrendelhető!
Sok szerencsét!

Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380