Zúzmarás karácsonyvárás

2016.12.19.

Napok óta repkednek odakinn a mínuszok. A fákon, kerítéseken, vagy inkább mondjam, hogy mindenhol, hosszú zúzmara csapok és -kristályok híznak egyre dagadtabbra.
Fantasztikus látvány, ha az ember körbenéz. Mintha régi képeslapok elevenednének meg élőben.
Csodásakat tud alkotni a természet. Talán szebbeket is, mint a lapok készítői!
A képeslapokról jut eszembe. Régebben számtalanul kaptam és küldtem. Most pedig?
Ez éven eddig három képeslapot hozott a posta. Tudom, persze, hogy más módokon küldözgetjük egymásnak a jókívánságainkat boldog karácsonyi ünnepeket és új évet kívánva. Legtöbbször nagyon is személyre szabott és kreatív formában.
De kicsit szomorkásan mégiscsak azt kell mondanom, hogy ez már nem ugyanaz.
Keresni egy szép képeslapot, kézbe fogni a tollat, megcímezni a lapot, bélyeget ragasztani rá. Elvinni a postára. Ezek mind egy szertartás részei. Közben az ember számtalan dolgot felidéz azzal kapcsolatban, akinek küldi.

A szőlőben már régen haladtunk ennyire jól a földmunkákkal, mint most. Altalaj lazítózunk, aminek, ha minden jól megy, két nap múlva vége.
Aztán már csak a vastag hópaplant és a hideget várnánk. Olyan mínusz 10-17 fok lenne jó a kórokozók, kártevők ritkulásához. Mihez kellene a hótakaró? Egyrészt a téli csapadék biztosításához, hogy az altalaj lazítózott földekbe jó mélyen leszivárogjon a víz. Másrészt hogy lehessen szánkózni. Éva húgomtól a napokban kapott egy szánkót Marcink. Na most hó híján a nappali szőnyegén próbálja húzni-vonni a szerkezetet.
Szerintem egy havas részen nagyon szívesen húzná a Jacky kutya, fülét-száját lobogtatva, Marci hangos nevetése közben.

Van még tennivalónk, furcsa kettősség jellemzi a napjainkat.  A 2015-ös borainkkal dűlőre kellene jutnunk, hogy miként áll majd össze a Birtokbor, mi kerülhet az Istenhegybe és a Padihegybe.
A 2016-os boroknál (ha minden igaz) kész vagyunk a 2016-os Sauvignon Blanc-kal. A napokban kellene megállítanunk az erjedésben az Édesem felét, majd a két tételt összeházasítani.
Tehát pörgünk.
Ugyanakkor ezzel párhuzamosan van egy másik sík az életünkben, ami a lenyugvást jelenti.

Megtartottuk az évek óta szokásos vacsorát azok számára, akik egész évben velünk dolgoztak a szőlőben vagy a pincében.
Számomra és a család minden tagjának fontos ez a mozzanat.
Megtiszteltetésnek érezzük, hogy azok, akik egész évben velünk, nekünk dolgoznak, elfogadják a meghívásunkat, és velük együtt fogyaszthatunk el egy vacsorát. Ilyenkor a családunk főz számukra és a család tagjai szolgálják föl az ételt, italt.
A végeredmény csakis a közös munkánkkal jöhet létre.
A menü? Tavaly úgy gondoltuk, hogy már unalmas a töltött káposzta, ezért mást készítettek a lányok.
Ugyan nem reklamáltak a kedves dolgozóink, de hiányolták. Tehát ez éven megint töltött káposzta került az asztalra, füstölt tarjával. Mellé, persze, tejföl. Aztán házi almás sütemény.
Borokból? Hát minden, amink csak van.
Marci almással ette a töltött káposztát. Ha erre van gusztusa?

Közeleg a karácsony.
Remélem, szép fehér hótakaró lesz majd a tájon, mikor megcsendülnek a csengők.
Legyen mindenkinél melegség.
Szívben. Lélekben. Szobában. Szeretetben.
Boldog, melegszívű ünnepeket és boldog új évet mindenkinek.

Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380