Indul a szüret!

2015.09.28.

Már elkezdtük a 2015-ös szüretünket. Először a sárgamuskotályt szedtük le, bogyóztuk és áztattuk.

Nagyon szépek, egészségesek voltak a fürtök. Összefutott az ember szájában a nyál, annyira jó volt ránézni a szőlőre.

A mustfok is megfelelő, alkoholban mérve várhatóan 11,5%. Pontosan annyi, mint amennyit terveztünk.

Bogyózás közben fűszeres rózsaillat lengte be a présházat. Tehát ez is rendben lesz. Marcika is meg fogja kóstolni élete első mustját. Igaz, nem pohárból, hanem kiskanállal, mint ahogy a vizet vagy a sárgarépát adjuk neki.

Azt hiszem, hogy Jacky kutyánk átveszi szegény Bernikénk minőségellenőrző szerepét. Kapott már pár szem érett szőlőt, és nagy örömmel ette meg. Kiskutyának hívom még, de tegnap magától ráült a mérlegre. Gyorsan megmértem, 35 kilogramm. Hát, nem kevés. És még tovább fog nőni.

A Mimi (Szabiék kutyája) át szokott jönni hozzánk. Szerintem van vagy fél kiló. Látszik, hogy bármilyen bátor a csivava, respektálja a nagy testet. Nem megy túl közel Jackyhez.

Marci a nappaliban leterített pokrócon szokott játszani. Ha nem is szabályosan mászva, de azért halad. Hol előre, hol hátra. Mint egy kis motolla, átfordul jobbra-balra. Már a szekrényfiók gombjait is kezdi felfedezni. Mikor elkezdtem írni a naplót, még csak próbálkozott a mászással. Jó papóként mentem a pokrócra, és mutattam neki, hogy hogyan kell. Nevetve figyelte mit csinálok. Mára már villámgyorsan mászik, mint a csík. Főleg ha bekapcsolt mobiltelefont lát a pokrócon. Na, gondolkodhatunk, miként óvhatjuk meg a fiókok és egyebek biztonságát a kis szerelőtől.

Sokan kérdezgetik tőlem, hogy milyen lesz az idei szüret. Nem merek mást válaszolni, minthogy majd decemberben megmondom.

Hiszen annyiszor megtréfált már minket a természet! Mikor nagy mellénnyel előre ittunk a medve bőrére, vitt egy svédcsavart az időjárásba és pofára ejtett bennünket. Csak reménykedek, hogy ez éven nem így lesz.

Szombat éjszaka több mint 12 mm eső esett, azóta száradt, hiszen nagyon erős szél fújt. Hogy ez mit vált ki, azt nem tudjuk. Lehet, hogy kicsit visszahígul a cukor. Vagy nem. Sokan a savak leépülésétől félnek. Na, de olyat is tapasztaltunk már, hogy szüretkor alacsony savakat mért a labor. Aztán erjedés után 1-2 ezrelékkel magasabbat a borban. Szerintem a természet a jó gyümölcsből készült borban megoldja a harmóniát, az egyensúlyt. Sajnos a seregélyek is megjelentek, van mitől félnünk.

A terv az, hogy folyamatosan szedünk majd. A fürtök nagy része mosolygós sárgán hívogat minket. A magok 99 százaléka barna, tehát beérett. Szétharapva kellemes az ízük.

Ha ennyire csábítóan kacsingatnak, akkor meg mire várjunk?

Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380