A zöld

2012.07.31.

 

A zöld „színei”

Naponta élvezzük a konyhakertünk gyümölcseit. Azaz zöldségeit. A legszebb a tök és a cukkini. A család nagyon lelkes, én azért kevésbé, hiszen egyiket sem szeretem túlságosan. Viszont a belőlük készült krémleves, főleg hidegen, mennyei ám!

Bort ugyan eszembe sem jutott eddig hozzájuk inni, de magukban is fenségesek. Csorgatunk rá egy kis (vagy éppen sok) zalai tökmagolajat, és pirított szalonna kísérőt kap, hogy ne legyen teljesen egyedül

A krumplink is csodás. Bár először kicsit furcsállottam a színüket. Van sárga héjú, aminek a húsa is sárga. A másik kívül lila, de belül szép fehér. Aztán a „szokásos” rózsaszínes, azaz piros héjú is szépen bokrosodott. Eddig legszívesebben a sárgát esszük.

Ért azért meglepetés is. Kaptunk palántákat az unokabátyámtól. Ugyan mondta, hogy milyet, de az ember, ugye, feledékeny. Szépen megmaradtak. És csak néztem, néztem, ahogy növekedtek. Próbáltam kitalálni, hogy na, ez vajon mi is lehet? Halványlila virágokat hoztak végre. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy akkor ez most valami érdekes növény vagy valami egyszerű gizgaz?

Lombtrágyával megpermeteztem és locsoltam, hátha feltárják titkukat a néha fájdalmas szúrásokkal védekező növények.

Na, summa summarum, nemrég rájöttünk, hogy mi ez: tojásgyümölcs, vagyis padlizsán.

Ugye, milyen triviálisnak tűnhet? Mármint annak, aki nemcsak a termését, hanem a növényt is látta.

A gyümölcsöket nézve a napokban tanácstalan lettem. Olyanra emlékeztem, ami fényes, mélylila színű és majdnem tojás alakú. Erről is kapta a nevét. Az egy tasak magról nevelt növények egy része viszont mást hozott. Hosszú, kígyóuborkára hasonlító dolog nőtt a föld felé a virágzás után. Na és a színe? Nem fényes, hanem inkább selymes, talán bársonyos vagy finom bőrhatású felületű és tapintású. Megtréfált a természet. Mint ahogy a csodababunkat is nézegetjük jobbról és balról, vajon mi lesz belőle… Még a végén nálunk is rekordhosszúságúra nő.

Rákaptunk a nyáron a tárcsázásra. Na, ne csak a szőlősorok közötti gyomtalanító tárcsázásra gondoljanak.

Ez a tárcsalapon való húsok sütését jelenti. Alul tűzzel. Fa vagy modernebb változatánál alatta gázzal tüzelve.

Minél többször gyakorlom a tárcsán a sütést, annyival javul a technikám. Pácolt csirkemell, comb, sertéstarja, az már sikerül. A tárcsa közepén a sárga krumpliból (hagymával) is istenit tudok sütni. De eddig csak a legelső adag sikerült igazán jóra, a következők már valahogy nem lettek tökéletesek.

Hiába, gyakorolni kell…

A nyári kánikulában eszembe sem jut bort inni. Javítok. Tisztán nem! Fröccsnek viszont annál inkább. Persze nem szórakozásképpen tettem, hanem nagyon komoly szakmai érdekből.

Palackoztunk, nem is keveset, és, ugye, muszáj minőségellenőrzést végezni. Száraz borokból Angi 2011-es Sárgamuskotálya és a 2010-es Birtok Furmintunk került nemrég a palackba. Tehát kontrolláltam, hogy palackban is annyira tetszenek-e, mint előtte.

Édeseket is töltöttünk, például a 2011-es Édesemet. Tiszta sárgamuskotály friss gyümölcsízekkel, magas cukorral. Ugyanakkor meg egyensúly van az illatok, a zamatok, a cukor és a szép izgalmas sav, no meg az ásványosság között. Jól lehűtve igazi nyári bor. Fröccsnek azért azt nem próbáltam. De az édessége ellenére a csak szárazbort kedvelő vendégeink is szívesen kortyolgatták. Igazából belefeledkezve ürítették ki a poharukat és legtöbbször gondolkodás nélkül fogadták el az újra töltést is.

A nagy kánikula úgy tűnik, rám is hatással van, a fodrász által megnyírt hajam érdekesen változtatta a formáját. A család kuncogva kezdte találgatni, hogy épp milyen karakterre hasonlít.

Szalmakazal, rosszul rakott szénaboglya? Kiképző őrmester, légiós frizura?

Na, meguntam. Majdnem nullásgéppel kértem a fazonigazítást! Természetesen „garanciában”, a fodrásztól. Azóta reggel nem kell tükörbe néznem, a két kezemmel végigsimítok a fejemen és kész.

Esténként, mikor csak tudok, hátul vagyok a kertben. Hol ezt, hol azt lehet vagy éppen kell csinálni.

Meditálok, mikor elfáradok. Persze, nem ezért megyek hátra, hanem dolgozni.

Viszont amit pihenés közben látok, napok, hetek óta elvarázsol. Most épp a színek foglalkoztatnak. A színek közül pontosabban a zöld.

Vagy hogyan is fogalmazzak jobban: a zöld szín, amit látok. Nem is tudom, mennyi változatban.

A paradicsom levelének bőrös mély zöldje. Ugyanitt a termés fakó zöldje. Mellette a hagymaszárak acélos kékbe hajló zöldje. A paprika levele. A kukorica halványsárgás, majd egyre mélyebbre forduló zöldje. A tök és cukkini levele. A sárgarépa és a mellette lévő petrezselyem levelének zöldje. A kertünk végében futó patak mellett álldogáló fák levelének színváltozatai. A fűzfa ezüstös színe, mikor megfújja a leveleket a szellő. A diófa szélben csettegő, surrogó levelei.

De hát mit is csodálkozom ezen? A természetnél nagyobb festőt úgysem ismerünk. Hasonló sziporkázó sokszínűséget érezhetünk illatokban és zamatokban is a boroknál. Meg hát a színekben is. A mi életünkben, ugye, a fehérnek mondott boroknál. Na, mitől is fehér, mikor majdnem vízszínű, de halovány derengéssel zöldesbe vagy sárgába hajló színtől indul a felsorolás? Tarthat egészen a vörösbe hajló óaranyig, netán a bor idősebb korában barnásnak, majdnem csokoládészínnek hatóig? Nem hiszem, hogy nagy újdonságra ébredtem rá, de jól esik gyönyörködni bennük.

Megyek „meózni”. Nemsokára önök is új ruhában találkozhatnak a nemrég palackozott borainkkal.

Nagyon érdekel minket, hogy tetszenek a késői és az aszús palackokra kerülő új címkéink.

Remélem, elnyeri a tetszésüket.

 

Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380