Kovászolt káposzta

2011.08.01.

Igen van ilyen. Bár mikor hallottam, én sem hittem. Gyermekkorom emlékeiben hiába kutattam, semmi emlékfoszlány nem ugrott be erről.
A múltkor Valka küldött kóstolót töltött káposztájából. Ez még olyan régről megmaradt falusi szokás. Ha ritka dolgot főzött valaki vagy többre sikerült, mint amit a család meg tudott enni, akkor a közeli rokonoknak vagy jó barátoknak küldtek belőle.
Majdnem fanyalogva ültem asztalhoz este. A szokásos évi adagom már többszörösen megettem, ezért nem lobogott bennem a lelkesedés, hogy megint ez került az asztalra.
Az sem tetszett igazán, hogy nem a levelekbe csavart, hanem csak olyan csupasz gombócok bújócskáztak a sok aprólék között. Előzékenyen engedtem a család tagjainak, hogy szedjenek csak belőle (hátha nekem nem is jut).
Jutott.

Étvágytalanul toltam először ide meg oda. Na, egy kis tejfelt rá, meg egy kis csípőset is, hátha majd akkor.
Első kanál, második kanál. Elfogyott a tányérról és nyúltam is a maradékért.
Én voltam a legjobban meglepődve mennyire ízlett.
A titok abban rejlett, hogy nem a téli hordós savanyú káposztával készült.
Üvegben kovászolódott, mint a szeretett kovászos uborkák. Fokhagyma, kapor, két kanál só a ráöntött vízbe és tetején kenyérrel érlelődött a napon.
Hogy is jellemezzem? Olyan könnyű, vibrálóan légies összhatása lett a belőle készült ételnek.
Mikor említettük a mamáknak bólogattak. Persze hogy csináltunk ilyet régen.
Jóska, az ausztrál nagybácsi is rögtön tudta miről beszélek a telefonban.
Kiderült, hogy Ő is (ugyan nem a kovászos változatot) töltött káposztát főzött ott a messze távolban. Gyerekei a hír hallatán mérföldeket utaztak az unokákkal, mert ünnep, ha Józsi főz.

Volt hasonló „pofára esésem” a kelkáposzta főzelékkel is egy este. Permetezés után megmosakodva, farkaséhesen ültem le az asztalhoz.
Réka széles mosollyal válaszolt a vacsorát firtató kérdésemre.
Kelkáposzta főzelék hagymás kacsamájjal.
Brrr.. Ez az az étel, ami bármilyen éhes vagyok se jutna eszembe.
Még kóstolás előtt megindultak a szokásos reflexek.
Úgysem jó.
Tehát próbáljam meg tunningolni. Tejfel szerencsére volt bőven.
Csípős pirosaranyból is került rá egy kevés. (Ne nevessenek!).
Nem szégyellem bevallani, de ebből is két púpozott tányérral lapátoltam be.
Mi lett volna, ha szeretem?
Bár olvastam valahol, hogy az embernek élete során kortól függően változik az ízlése. Lehet benne valami.

Mostanában traktoralkatrész vagy egyebek beszerzése közben többször kapok megbízásokat, hogy ha már úgyis megyek, akkor vegyek ezt-azt.
Ásványvizet, lisztet, spenótot, ilyen-olyan háztartási dolgokat.
Keresésük közben többször elcsábulok, főleg a húsos pultoknál.
Látva a frissen vágott húsárukat, beugrik, hogy milyen finom pörköltöt vagy sült húst, netán levest lehetne főzni.
Elfogult vagyok, mert szigorúan hajtok a magyar termékekre. Nézem persze az árakat is, de nem ez az első szempont. Vagy nem veszek egyáltalán, vagy magyart. Így csapódik le nálam. Jó-jó, a tenger gyümölcseinél például kénytelen vagyok kivételt tenni...
Kerekedett az ilyen bűnbeesésekből libaleves, pörkölt kacsazúzából, libanyakból, marhalábszárból, esetleg pácolt sertésnyelv és más finomságok.
A mennyiségekkel azért állandóan bajaim vannak. Egy átlag adag valahogy mindig kevésnek tűnik számomra. Na, inkább kettőt vagy hármat veszek, hogy elég legyen.
Egyedül az első körömpörkölt fogyott el a főzés napján. A többiből bőven jutott másodszorra és a mamáknak még kóstolót is küldtünk.

Ezek az önként vállalt főzések természetesen mindig kiegészülnek a terhes munkával.
Borokat kell kóstolni hozzájuk.
Az asszony ugyan ürügynek mondja az ivásra. De én tudom, hogy ez igenis munka!
Mert nincs sablon, hogy zúzapörkölt és Padihegy furmint a nyerő. Vagy a koncentrált libalevest csakis a Sárgamuskotály tudja vidámabbá varázsolni. Az érlelt báránycomb spenótos körettel odakozmált mikusz, ha nem kortyolunk elegendőt a Sauvignon Blancból. Akár főzés közben is!!!

A desszertnek tálalt gyümölcskosár (nektarin, kajszi, ribizke, málna, gombóc vanília és citromfagyival rajtuk menta levelekkel) le sem csúszna, ha nem a Késői Édes Furmintot kortyolnák hozzá. Viszont ha más gyümölcsökből áll össze a vegyes kosár vagy más fagyi kerül rájuk már itt is a dilemma? Mit is illene hozzájuk kortyolni.
Munka ez a javából, bárki is állítja az ellenkezőjét.
Mert mi van akkor kérem, ha tanonc szakács létemre megcsúszik a kezem a paprika vagy bors adagolása közben. Vagy a pörkölt készítésnél nem csak a sok-sok vöröshagyma adja az indulást hanem teszek bele csirkemájat is? Vagy netán egy kis zöld zsálya is keveredik valahogy a készülő ételbe? A kertből szedett paradicsomot sem biztos, hogy ugyan arról a tőről szedtem mint a múltkor. Rögtön más lesz, az étel zamata-tehát más bor passzol majd jobban hozzá.
Nahát! Ezért kell sok bort és sokszor kipróbálnunk minden egyes főzéskor.

Vagy a szemem javul mostanában, vagy az időjárás hozadéka, de jártamban keltemben egyre több növényt látok, amik legtöbbje főzéshez is használható.
A szőlősoraink közt nem olyan kívánatos lósóskáról is olvastam, hogy salátának is ehető. A lúdhúr, csalán, árokparti sóska szerepelt sokszor őseink étkezésében. De a vad kaprot is sűrűn látom az utak mentén. Eddig csak a Padihegy tetőn vettem észre.
Tényleg így van, vagy az agyam kezd erre ráállni?
Van egy mondás (nem is tudom, talán kínai?) hogy ami mozog az élelmiszer, ami nem az fűszer.
Nálam nincs ilyen éles határ ezek szerint.
Igaz hogy csak körítésnek a húshoz, de jól esett az Angelika sütötte tökvirág sörtésztában.
A szardellával töltött zsályalevélből nem lévén ott nem kaptam, de Zsolti szerint finom volt.
Így belegondolva mi mindent megeszik az ember…

Megvolt Rátkán az Anna-napi szent búcsú. Átalakul ez is, mint sok más dolog. Nem is tudom volt-e vattacukor, kakas alakú (és faszárú) nyalóka,vagy céllövölde? Mézeskalács? Volt ugyan valami lefedett tekergő sárkányvonat - nesze neked eredeti magyar hangulat.
Nem volt már az évtizedeken át jelképpé vált ringlispíl sem. Még akkor is sajnálom, ha talán húsz akár huszonöt éve nem is ültem rajta.

A korai szőlők viszont igen is zsendültek a jeles napra. Gyermekkoromban édesapám ilyenkor mindig hozott pár fürt már ehető szőlőfürtöt az asztalra.
Tehát most is időben vagyunk.
Eddig ötször permeteztem. Egyszer még kell. Aztán várjuk a jó időt.
Igaz most is esik és felhős az ég. De én gondolatban már a szüretnél járok.
Rövid ujjú pólóban, szikrázó napsütésben járok a sorok között.
Színes, mosolygós fürtök kínálják szedésre mézédes, zamatos gyümölcsüket.
Remélem így is lesz.
Mindenkire ráfér egy mosolygós szüret.




Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380