Őszi színkavalkád

2011.10.31.

Akár haszon akár kár,
Simon Júda a határ.

Évszázadokon keresztül e mondóka szolgált iránytűként a tokaji szüret kezdetéhez.
Boldog régi idők? Vagy akkor a természet és a szőlők is tudták, hogy ehhez kell igazodniuk?
Nem tudom. De évek óta lekonyult szájjal szüreteltünk volna, ha még ehhez az időponthoz kötjük a szüret kezdetét. 2009, 2010.

Meg mintha az időjárás is elfelejtette volna, hogy a szőlő érését esetleg "késleltesse", nehogy valakinek eszébe jusson korábban érett szőlőt szüretelni. Mi olyan felesben igazodtunk csak ehhez. Épp hogy a területeink felén vagyunk túl.
Aszúnk olyan 600 kilogramm lehet a kádban (pontosabban 598). Száraz borhoz céltudatosan leszedett szőlőinkből erjedés végén a legtöbb tételünk. Pár napra megálltunk,hogy rendezzük sorainkat a pincében, na meg a lakásban is.

Közben vendégekkel telt a hétvégénk a Padihegyen szüretelve.
Nem lebecsülve a fáradtságos munkájukat, de messze nem szedtek annyit mint a már jól összeszokott "nyugdíjas" asszonyaink. Na majd jövőre, hiszen gyakorlat teszi a mestert.
De ez így természetes is. Angelikával hosszú ideig magyaráztuk nekik, melyik az igazi aszúszem. Aztán ráérzett a szemük és a kezük.
Elmerengtem ott is és bevallom, napok óta számtalanszor jut eszembe hogy milyen csodás színeket varázsolt a természet a tájra.

Igaz a mostani napok gyerekkorom óta a közülünk eltávozott szeretteinkről szólnak, mint most is. Virágként a krizantém kötődött a Mindenszentekhez.
A Természet viszont úgy gondolta, hogy ha virágokkal nem is, de a szemünk elé tárulkozó szántóföldek, dombok, hegyek vidám színszőttesbe boruljanak mostanra.
Tűnődtem is a szőlőfuvarozás közben hogy mihez hasonlítható a kép amit látok.
Színes szőnyeg? Festmény? Népviseletbe felöltözött lányok, asszonyok?
Aztán feladtam, mert rájöttem hogy ezt könnyebb eldönteni mint a mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás?
A vitathatatlan ötletgazda csakis a Természet lehet. S az ember ezt próbálta utánozni.

A közeli erdő zöldje szinte fekete foltokként tűnik ki az ég fátyolos kékjéből. Közelebb az Istenhegy gerincén rozsdás zöld, vagy rozsdás barna a tágasan álló tölgyfák levele. A szőlősorok sárgászöld vonalai hol egyenesen, hol léniaként bordázzák a hegyoldalakat. Egy kúposra nőtt fa mint vöröslő cukorsüveg emelkedik fel az ég felé. Körülötte fakózöld bokrok melyek egyhangúságát bordóslila cserjék szigetei törik meg. A csipkebogyó kicsattanó piros bogyókkal felesel a pár megmaradt énekesmadárral. Előttem a sárgabarackfák lombjai a citromsárgából hajlanak a narancshéj színbe. A kukoricatáblák csontszínnel sakktáblát játszanak a szántott parcellák barna-fekete barázdáival. Nem harsogóak inkább megnyugtató derűs jókedvre derítenek a színek. Mint az akvarell.

Ahogy lassan, komótosan ereszkedik le az alkony úgy fényesednek az országúton a láncként egymást követő autók fényszórói. Sokan sietnek eltávozott szeretteikhez.
Én régi hagyományként bontok egy palack bort s iszom az eltöltött vidám évek emlékére.
Aztán még talán egy hét és végzünk a szürettel is.
Utána jelentkezem.

Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380