Húsvét, feltámadás

2008.03.13.

Minden benne van ebben a szép ünnepben. Ne csak a Katolikus vallást nézzük, lássuk benne, hiszen sok-sok népcsoport ünnepli ezen a napon a saját, esetleg más néven nevezett ünnepét. Közös vonásuk a megújulás, a tavasz köszöntése, a szürkeség után a kibomló barkáknak, virágoknak, sarjadó zöldeknek felszabadult örömünnepe.

Katolikusoknál a Fény-Szó-Víz-Kenyér és Bor liturgiája. Látják megint a bor!
De más vallások is ünnepelnek.
A Zsidók macesszel (élesztő nélküli kenyér) és a kötelezően fogyasztandó pár pohár (természetesen kóser - erről hosszabban majd máskor) borral. A görögök az ünnepet Paszcha-nak hívják (pászka? - ugye ez is ismerős?).
A piros tojást már az ősi Babilonban is ismerték. Tojás: a termékenység. Piros: a kiemelt szín, Nekem Krisztus vérét jelképezi.
Mindig rácsodálkozom, hogy egy ünnepnek népenként mennyire más, és mégis mennyire azonos lehet az eredete.

Falusi gyerekként azért komoly böjt előzte meg a Húsvétot. Nem éheztem ugyan, de fejlődő szervezetként akkor még húst hússal ettem volna.
Ebben az időszakban azonban számunkra tiltott terület volt az éléskamra. Ne spájzra gondoljanak ilyenkor, főleg ne egy panelben lévőre. Gyerekfejjel a kamra olyannak tűnt, mint egy nagy-nagy lovagterem.

Tömör évszázadosnak tűnő, vasszegeccsel erősített ajtaját, fényesre csiszolódott nehéz kulcs nyitotta. Vastag, akár méteresnek tűnő kőfal, tapasztott padló, a mennyezeten vastag gerendák, repedezett öreg deszkapalló borítással. Hűvös félhomály fogadta a belépőt. Oldalt deszkahombárok, bennük árpa, búza. Mellettük zsákokban dió hadsereg kucorgott. Stelázsi a sarokban- a polcokon cikcakkos papírral. Rajtuk befőttes üvegek: barackkal, szilvával, körtével, zizegő, hólyagos papír sapkákban. Hasas cserépedényekben fontoskodtak a lekvárok, savanyúságok. Kék, vagy piros csillogó zománcú bödönök rejtegették a zsírt, vagy a zsírban tartósított finomságos húsokat. Karcsú üvegekben csicseregtek a nyárról-őszről a fehér bóbitás üvegek, málna és szeder szörppel vagy éppen picit savanykás rostos paradicsom lével belsejükben. Almák, birsalmák illata fogta körbe az embert. Fent a gerendák alatt mintha a mennybe nézne fel az ember, a gerendák közti rudakon lógtak a nehézsúlyú alakzatok. A mangalicáról lesegített oldalszalonnák, csülkök, sódarok, karika kolbászok. Fokhagymás, sós illat a füst illatával megspékelve. Amott pedig rafiával felkötözött szőlőfürtök sárgája és mélykékje. A kisablakhoz közel pedig befont copffal, dudorodó mosolygással függeszkedtek a fokhagyma füzérek.

Elég volt ebből az illatkavalkádból csupán egy szippantás és máris korgott az ember gyomra... Hmmmmmmm.
Csoda-e, hogy fakanállal kellett minket sokszor elzavarni, mikor Húsvét előtti szombaton oda-oda ólálkodtunk a fazékhoz, amiben a sonkát főzték?
A forró vízben méltósággal főtt a több kilós barna bőrű sódar, mellette mókás táncot jártak a tojások.
A kemencében a szőlővenyige parazsát félrehúzva, a máskor malomkeréknyinek tűnő kenyerek helyett, most becsusszantak a szögletes tepsik, bennük fonott kalácsokkal. Édes, néha kakaós illatuk az őrületbe kergetett minket.
Persze minden régiónak, akár falunak megvoltak a sajátos szokásai.
De nekem ez az illatorgia, ezek a színek kötődnek hozzá.

Ezeket a sorokat írva nagyokat nyelek...
Szemem előtt látom a kalács szeletek fehéres sárgás színét, a főtt tojás fehérjét a sárgájával, mellettük a sonkaszelet rózsaszín-pirosas erezetével, amit körbe ölelt a zsír vajszerű rétege, szélén a barnás bőrrel.
Ecetes torma, vagy ha volt, akkor újhagyma és hónapos retek volt a kísérőjük. Nehezen vártam meg míg elhangzik: "Jó étvágyat"!

Húsvét vasárnap ebéd után legtöbbször megkérdezte valamelyik szülő, vagy nagyszülő, hogy tudom-e már a másnapi locsoló verset.
"Kerek erdőn jártam
Kék ibolyát láttam..."

Vagy:
"Jó reggelt, jó reggelt Kedves Liliomszál..."

Igen ezt a kettőt most is végig tudom mondani.
És Önök?
Tudják-e még? Vagy tudnak ettől szebbet is?

Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380