Külön utakon, de tovább

2008.11.26.

Vannak az ember életében olyan helyzetek, mikor meg kell állnia és számot kell vetnie önmagával.

Mint amikor felgyalogolunk egy hegytetőre. Megállunk. Körbenézünk. Visszatekintünk oda, ahonnan jöttünk. Majd előre, amerre majd tovább visz az út…

Megpihenünk és erőt gyűjtünk a továbbinduláshoz.
Nekem most jött el ez a pillanat.
Elértem valahova és el kell döntenem merre tovább.
Mi késztetett erre?
Rádöbbentem, hogy a mindennapi taposómalom, mókuskerék eltávolít számtalan számomra kedves dologtól.
A szeretteimtől, a barátaimtól. A szőlőtől, a természettől.

Igaz az 50-ik születésnapom tájékán is felvetődött bennem, hogy talán meg kellene állnom, talán másként kellene élni az életet. Aztán mégis ugyanúgy folytattam.
Pedig sokan voltak, akik szóltak.
Vigyázz Magadra!

Igen, Gál Tibi és Figula Misi halála is elgondolkoztatott.
De akkor még nem tudtam megállni.
Most igen.

Visszanézve az eddigi útra, sok-sok szép emlék és élmény van mögöttem.
Találkozás Krisztiánnal és Andreával.
Az Árvay és Társa létrejötte.
A nagyszerű emberek, akikkel együtt dolgozhattam ott.
A borok, amiknek örültünk és azok sikerei.
A legnagyobb ezek közül a Pannon Bormustra Champion Díja a 2006-os Istenhegy  Furmintnak, mely pont Rátka mellől származik. Szabolcs és Angelika sikeres boros vizsgái.
Fejlődő ismereteik a borkészítésnél, kóstolásnál, napi munkáknál.
Be kell vallanom, hogy megpróbáltam másfelé irányítani mindkettőt. Nem sikerült.
A bor világában érzik jól magukat. Aggódik is eleget Katám,ha éjjel jövünk csak haza egy késői borkóstolóról.

De hasonlóan melegszik a szívem, ha a villányi történésekre gondolok.
Segíthettem Krisztiánnak létrehozni és elindítani a Sauska Pincészetet.
Most már kint is vannak a polcokon a boraik.
Nap mint nap kóstolom is őket.
Tetszik, amit a fiatal ambiciózus csapat alkotott. A tisztaságuk, egyenességük.
A harmónia és egyensúly bennük.
Hajrá fiúk, csak így tovább!

Hogy miért is írtam a fentieket?
Mert átgondoltam, hogy hogyan megyek én és a családom tovább.
Kilépünk a mókuskerékből.
Nagyon fájó szívvel ugyan, de elválunk a közös "gyerektől" az Árvay és Társa cégtől.

Mi megyünk vissza Rátkára, a szülőfalunkba.

Visszatérünk a gyökereinkhez.
Vissza a szőlőbe, a jó levegőre, a szeretett szőlőtőkék közé.
Előbb-utóbb bort is készítünk, hiszen az anyósom pincéje ott vár minket, egyelőre még üresen. De nyitott ajtókkal.

A Kaszinóra új felirat kerül majd.
Akik utánam folytatják, azok fiatalos lendülettel indulnak neki majd az új kihívásoknak.
Sok sikert!
Azért én Rátkáról szorítok Nekik.
Remélem Ők is nekünk.
Külön utakon, de megy tovább a két család.
Sok sikert mindkettőnknek.

Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380