Húsvét előtt

2019.04.18.

Felpezsdült minden a tavasz hatására. A határ parcellánként már más színű zöld, néhol azért még barnás kockás ruháját mutatja. A kertekben és kint a határban is sárga, fehér, lila, kék virágok hajladoznak a böjti szélben. Örömködnek a napsütéssel, táncot járva az egyre melegebb szellők játékos fújdogálásában.

Télen és azóta is kevés volt a csapadék, ezért minden növény és lassan mi is esőért imádkozunk az égiek felé. A mélyebben gyökerező fák, növények még jól érzik magukat, de a szántóföldi vetett növények már szomjaznak. Nekik már az „aranyat érő” májusi esők is későiek lesznek, ha jönnek majd.

Kint, a szőlőinkben egyre jobban pattannak a korán ébredő rügyek. Van, ami még éppen csak kinyitotta a pikkelyeit, van, ami barkás, de a legfürgébbek már pár levelesen mutogatják hamvas, szőrös, tömzsi leveleiket. Imitt-amott már apró fürtkezdeményeket is láthatunk, zöldes-pirosas máknyi gömböcskékkel tarkítva.

Jó időben végeztünk a szőlőben a kötésekkel, a támberendezések igazításával. Most az apró finomításokkal bajlódunk, na meg haladunk a tavaszi szántásokkal. Pár nap és az is megvan. Lehet, hogy a húsvéti ünnepekre úgymond hátradőlhetünk, pihenhetünk.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk önöknek is!

Ugyan pihenésre készülünk a családdal, de Szabolcs nemrégiben úgy gondolta, hogy ne legyünk zárva a hétvégeken.

Ezért mindig van lehetőség szombatonként palackos bor vásárlására. Gina kolléganőnk 10 órától 18 óráig szívesen lát bárkit a Széchenyi tér 13-ban, ha néhány palack borra van szüksége. Kéthetenként viszont Szabolcs is beveti magát. Ilyenkor egy vagy akár több borunk kóstolására nyílik lehetőség kötetlen körülmények között a Borbárunkban. Az első ilyen alkalom pont most szombatra, tehát húsvét szombatjára esik. Ha erre járnak, nyugodtan ugorjanak be hozzá. Annál is inkább, mert egyik legkedvesebb borával fogadja a „bátor” vendégeket.

Angelikával megígértük Szabolcsnak, hogy ha túlcsordul a fején a beugrók serege, megyünk és segítünk neki.

Kérek mindenkit, hogy segítsen Szabolcs vendégbírásának tesztelésében. Jöjjenek akár most hétvégén, akár a következő alkalommal. Sok szeretettel látjuk önöket a Töltött Káposzta Fesztivál alatt is, május 11-én.

 

Árvay János



Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380