A fák titkos élete

2019.03.28.

A családomtól kaptam egy érdekes könyvet karácsonyra. A fák titkos élete a címe.

Hosszú évek óta kapok könyveket karácsonykor a fa alá. Szinte még aznap éjjel ki is olvasok egy-egyet közülük. Peter Wohlleben: A fák titkos élete című könyvét viszont nem tudom ilyen iramban elfogyasztani.

Annyira érdekes világról ír és olyan, a növények életének eddig nem ismert mélységeiről, összefüggéseiről, hogy mindig meg-megállok az olvasása közben, s megpróbálom megemészteni, a fejemben elhelyezni vagy akár továbbgondolni a mondatokat. Ugyan a fák életéről szól a könyv, de az én agyam rögtön a szőlők életére akarja átfordítani az olvasottakat. Azt már érzem, hogy a sorközben vetett különböző talajtakaró növények használatával a talaj vízháztartását, tápanyag-ellátottságát, a talajéletet pozitív irányba tudjuk majd befolyásolni. A takarónövények némelyike segít majd a mélyebb talajrétegek „megművelésében”, lazításában. Van, amelyik a hasznos talajlakó gombákat tudja felszaporítani, ami a szőlő gyökereinek is segítség lesz a jobb közérzethez, a tápanyag-hasznosításhoz. Sok-sok nyitott kérdés van még, de a gyerekekkel úgy érezzük, hogy mindenképp erre kell haladnunk.

Ugyan tavaly már volt egy próbálkozásunk a talajtakaró növények magjainak vetésével, de a szárazság miatt szinte nulla sikerrel.

Ez éven a tavaszi vetést már lekéstük.

Úgy döntött a családi kupaktanács, hogy a jó cél eléréséhez nem az erőltetés a járható út, hanem az alapos felkészülés.

Vettünk egy talajmarót (ugyan kisebb fejújítást igényel), hogy minél tökéletesebb magágyat tudjunk majd elkészíteni a magok számára.

Hosszas utánaolvasás után megvettünk egy lóvontatású kanalas vetőgépet (lehet olyan 80-90 éves). Szintén fel kell újítanunk és a traktor után függeszthetővé alakítani.

Ezekkel már szinte akármikor tudunk dolgozni a sorok között.

Mostanában a különböző szóba jöhető növényekről gyűjtöm az információkat.

Minek mi a haszna, hatása. Vetési mélység, sortávolság, milyen magasra nő, egynyári vagy évelő? Kell-e év közben lehengerelni? A csapadékot figyelembe véve konkurál-e a szőlővel?

Van még egy dolog, ami nem hagy nyugodni. Az eddigi tanulmányokból azt látom, hogy a soraljművelést is le lehetne csökkentenünk, ha olyan növény kerül a sor szélére, ami elfoglalja a gyomok elől a soraljat. Lándzsás útifű vagy fehér here például. Na, dolgozunk majd ezen is.

Majd el felejtettem. Megvettem két darab alternáló kaszát (a szőlő megnyúlt hajtásait tudnánk visszavágni a drótok fölött). A kettőből egy jól működőt össze tudunk hozni.

A soralj növénytakarásával és a sonkázógéppel jelentősen csökkenteni tudnánk az eddigi nem is kevés kézimunka-felhasználást.

A szőlőművelés-tervezgetés mellett azért a főzésre is jut idő.

Csaba barátomtól harcsatörzset kaptunk a múltkor.

Nemrég elkészítettem a család nagy örömére.

Kifiléztem, tenyérnyi szeletekre vágtam, majd bepácoltam. Hagyma, fokhagyma, színesborskeverék-őrlemény, citromfű, só, kevés olívaolaj. Egy nap pácolás után serpenyőben sütöttem ki a halszeleteket. Vajban és kevés olívaolajban. Vastagságtól függően 3-4 perc sütés oldalanként.

Találtam egy citromosmártás-receptet, amit, úgy gondoltam, elkészítek hozzá.

A magam feje után azért majd egy gerezd fokhagyma is belopózott szeletelve a mártásba. Ja, meg egy pár szem kapribogyó. Ne furcsállják, mert a család minden tagja imádja a jó fokhagymát.

Angelika szerint a Sauvignon blanc illik hozzá. Szabolcs inkább a Sárgamuskotályt preferálta.

Szerintem meg mindkettőt jó kortyolgatni hozzá.