Júliusi hőség

2017.07.29.

Árnyékban 38 Celsius-fok. Na, ez már igazi kánikula. Nehezen bírja az ember a kintlétet. Ilyenkor pompás a vastag kőfalakkal ölelt, elsötétített szobában jól lehűtött görögdinnyét enni, ugye? Vagy bekapcsolni a klímát, és elkortyolni egy hűvös fröccsöt munka után?

Gyermekkorom emlékei ugrottak fel a sorok írása közben. Biztos, hogy akkor is voltak ilyen melegek, de nem igazán foglalkozott ennek a miértjével senki. Szüleink, nagyapáink élték az életüket, elfogadva az évszakok változását. Télen természetes volt a hideg, hogy esik a hó vagy csikorgó fagy van napokig.
Nyáron több praktikájuk volt a hőguta elkerülésére.
Hacsak nem volt muszáj, nem dolgoztak a legnagyobb melegben. Kora hajnalban, pirkadat előtt keltek, és mire keleten világosodni kezdett az ég, már kint voltak a szőlőben vagy a kukoricásban, a krumpliföldön. Legtöbbször hazaértek a nagy meleg kezdetére és szundítottak egyet a hűvös szobában, de leginkább a minden portán megtalálható sűrű lombú diófa hűvösében.
Tavasztól őszig nem a házban lévő konyhát használták, hanem kiköltöztek a nyári konyhába. Ez alatt nem feltétlen egy kőből vagy téglából készült építményt kell érteni. Volt, hogy csak egy tetővel ellátott, három oldalról paticsfallal elkerített szellős tákolmányban állt a sparhelt. Ebben nem rekedt meg a főzéshez szükséges tűz melege. Így könnyebb volt az asszonyok élete is.

A felnőttek nem igazán jártak a patakra fürdeni. De mi, gyerekek, ha tehettük, nyáron minden nap. A nagyok segítségével elrekesztettük a falun átszaladó patak medrét, és a derékig érő vízben boldogan fürdöttünk. Itt tanultam meg úszni én is.
Persze ne egy olimpiai úszásnak megfelelő tempózást képzeljenek el. Mi csak úgy hívtuk, hogy kutyaúszás. Kezünkkel, lábunkkal akképp haladtunk és maradtunk fenn a vízen, mint ahogy ösztönösen teszi egy vízbe dobott kutya. Külön fürdőruhája sem volt senkinek közülünk. Klottgatya volt rajtunk, és kész. Fürdés után hazafelé úgyis megszárította a nap.
Jut eszembe. Szendvicset sem csomagoltak senkinek, ha elengedtek csatangolni. Ettük, amit a határban találtunk. Az éppen érő gyümölcsöket. Vagy a vadon termő dolgokat. Szamóca, cseresznye, papsajt, őszibarack, esetleg szeder. Aztán persze ami éppen jött. Kukorica, krumpli, a patakból rák. A „nagyoknál” általában volt gyufa és bicska. Tüzet raktak, és amit kellett, megsütöttük. Jóízűen meg is ettük.
Na, legyen elég az emlékekből. Foglalkozzunk a mával is.

A szőlőmunkákkal úgy, ahogy megvagyunk. A permetezéssel haladunk. Imitt-amott azért találok lisztharmatos szemeket, de ez még nem vészes. Bár az egyik ismerősöm azt mondta, hogy szerinte mindenkinek van. Aki azt állítja, hogy neki nincs, az vagy nem mond igazat, vagy nem járt körbe a szőlőkben.

Katám születésnapjára köröm-, vaddisznó- és zúzapörköltet is főztem. Nagyon jól sikerült mindegyik, különösen a vad. Mindenki emlegette, hogy milyen finom volt juhtúrós sztrapacskával.
Még a receptet is elkérte az egyik barátom. Persze, hogy dagadt a keblem. Bár lehet, hogy nem tudnám pontosan ugyanúgy elkészíteni még egyszer.

Marcikám is kétpofára tunkolta a zaftjukat. Papó, ez nagyon finom! - mondta nekem. Egyem a lelkét, úgy látom, a húsos dolgokat jobban szereti, mint a salátákat.

Szabolccsal Etyeken voltunk Hernyák Tomiéknál. Kökény Attila (nem az énekes) talajdoktor előadását halgattuk meg a Juniborosokkal.
Szabolcs és Angelika Ópusztaszeren már részt vett egy hasonló alkalmon, akkor lelkesen sorolták az ott hallottakat, de élőben nagyon más volt.
Az előadás a növénytakarós talajművelésről szólt, és be kell vallanom, engem is nagyon-nagyon megfogott.
Tavaly már elindultunk a talajtakarás felé, de nem tudtuk elvetni az akkor vásárolt magokat. Ősszel, remélem, talajba kerülnek. Mindenképpen erre mozdulunk tovább, mert új távlatok nyílhatnak a szőlő művelésénél. Minden mindennel összefügg. De ezt majd később folytatom, mert annyi minden kavarog a fejemben, és nem lehet pár mondatban leírni. Az biztos, hogy ha fenntartható szőlőművelést akarunk, akkor ez az irány. Klímaváltozás ide vagy oda.

Lengyel kereskedőnk látogatott meg minket a napokban. Mutogattuk neki a nemrég lepalackozott, általa még nem kóstolt borainkat. 2015-ös Isten-hegy Furmint, 2015-ös Padi-hegy Furmint, 2015-ös Hárslevelű, na meg a 2015-ös Szabi Furmint. Megtisztelő volt a borokról mondott véleménye. Mindegyik tetszett neki, de a Szabi tisztaságát, komplexitását különösen kiemelte. Az Isten-hegy Furmintnál először ugyan nem értettük, miért mondja azt, hogy nem találja meg benne Tokajt.
Aztán kiderült, hogy azért mondja ezt, mert szerinte az általa kóstolt legszebb francia vagy olasz borokhoz hasonlít. Na, így már azért megnyugodtunk.

Augusztusban Szabolcs szabit kér és mennek Szekszárdra, egy kis túrára.
Mi, Katámmal tartjuk majd a munka frontját. Kazincbarcikán fogunk kóstoltatni a Kolorcity Fesztiválon, a Bormustrán. Ha arra járnak, látogassanak meg minket is!

Árvay János


Árvay Úr, szeretném én is olvasni a naplóját!
Telefon: +36 30 3183380